Natalie Cochran egy nyugat-virginiai gyógyszerész, aki sikeres üzletasszonynak tűnt. Két techcéget vezetett, amelyekről azt ...
Megdöbbenést keltett egy fiatal nő vallomása, miszerint édesanyjával egy időben várnak gyereket – ráadásul ugyanattól a ...
Csontvázmaradványokat találtak egy park közelében egy civil általi bejelentés nyomán. A rendőrség szerint még nem ...
Egy takarításrajongó nő, Daf naponta cseréli az ágyneműjét, és bár sok ember furcsának tartja ezt a szokását, számára ez az ...
Rúzsa Magdi és a családja ismét útra kelt, jelenleg Szicíliában tartózkodik a teljes családjával. A három kicsi mellé azonban még útközben is segítség kell.
Egyelőre nem tudjuk, hogy lesz-e következő évada a TV2 műkincsek köré épült sikerműsorának, de ha igen, árgus szemekkel ...
Az egyik kocsi az árokba csapódott, a bent ülő gyerek és szülője is megsérült. Úgy tudjuk, a másik autót egy ittas külföldi ...
Rasszistának vélhető kifejezéssel illette a vádlott az általa meggyilkolt fiút, a Fővárosi Törvényszéken. A Deák téri késelő ...
Egészen 55 éve koráig játszott a legendás középpályás játékos csapattársai mellett, aki 77 évesen vesztette életét. Volt ...
A Liverpool-rajongókat megihlette a játéka és az Oscar-gála. Ez is mutatja, mennyire odavannak Szoboszlai Dominikért.
Úgy látszik, a 97. Oscar-gála a rekordok éjszakája volt, egy olyan díjátadó, amiről még sokáig fogunk beszélni. Aki esetleg lemaradt volna róla, az 24 napon át visszanézheti a Disney+ felületén, ...
Csodálatos örömhírről számolt be sokak kedvenc mulatós zenésze, MC Hawer. Kiderült ugyanis, hogy nagypapa lesz!
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results